Idősek világnapja - 2011.szept.30.

Egy pedagógus életpályája több részből áll. Az első, amikor frissen érettségizett fiatalként először kikerül osztály elé. A sok izgalom, a rengeteg készülés, a hirtelen emberre szakadt felelősség, az osztály előtti drukk, az állandó küzdelem és a tanárok közötti hely keresése, a beilleszkedés. Ugye, ismerős mindannyiunknak?
Aztán az első érettségire vitt osztály, meg az első osztályfőnökként maturáláshoz segített társaság. A tanárember itt látja be, hogy ez már egészen más igényeket és követelményeket támaszt, mint az eddig megszokottak. A felelősség egyre nő, de a boldogság is, ami a végzett diákok arcáról sugárzik. Ha eddig valaki csak „iskolapadból a másik oldalra átkerült diáknak” érezte volna magát, innentől már rá kell jönnie, hogy tanár lett. Az első osztály mindenkinek örök emlék, ugye?
Aztán jönnek, csak jönnek az osztályok és egy több és több diák jön. A fiatalság boldog madara elmegy mellettünk, ahogy az évek egyre haladnak előre. Én akkor döbbentem erre rá, amikor a legelső osztályom 10 éves érettségi találkozóra hívott …
Lassan haladnak az évtizedek, ahogy az egymást követő oktatási reform-próbálkozások is. Az ember haja egyre fehéredik, már a szeme sem a régi, de egy valami nem változik: a tanársága. Sokszor láttam, hogy 30-40-50 éve végzett diákok is azonnal közös nevezőre kerülnek régi tanáraikkal és azonnal felemlegetik régi, néha már-már töredezett emlékeiket. Irigylem azokat, akiknek megadatott, hogy taníthatták valaha A diákot, majd jóval később a gyerekét, aztán mostanában az unokáját is.
Előbb-utóbb mindannyiunknak eljön az a tanév, amikor végleg leteszi a krétát és megérdemelten nyugdíjba vonul. Maradnak a nyugodt, boldog aranyévek, meg az emlékek, amiket egy pályáját végigtanított elme összeszed. Emlékezzünk arra, amikor igazgatónk az évzárón bejelentette, hogy X.Y. Tanárnő nyugdíjba vonul és a diákokból kitört a tanárt méltató tapsvihar! Én úgy érzem, hogy ennél többet tanár nem kívánhat!

Tisztelt nyugdíjas kollégák! Irigyellek benneteket! Annyi hálás diákot oktatni, megannyi sorsot és küzdelmet látni, rengeteg elmében a tudás szikrájával meggyújtani az értelem lángját: ez megtisztelő feladat! A tudásotok átadásával, az emberi elme művelésével, az egymást követő generációk sikeres felnevelésével Ti valami olyant csináltatok, ami hihetetlen: formáltátok a legnehezebbet, az embert. Emberi tartásotokkal, tanári attitűdötökkel, pedagógusi példamutatásotokkal generációk sorát indítottátok el pályájukon, akik ezt az indíttatást soha nem tudják elfelejteni és mindörökké hálásak lesznek!

Tisztelt nyugdíjas kollégák! Köszönjük ezt nektek és kívánunk még számtalan, boldogságban és békében eltöltött évet!

Írta: Tamás Ferenc